Miután ez egy közös blog, ezért én is bátorkodom belekontárkodni. Rozi a költözést már ecsetelgette, inkább csak egy gondolatot fűznék hozzá. Amikor elmesélték, hogy majd megjelennek vidám cseh legények és bepakolnak helyettünk, az istenkirálynak tűnt elsőre. Aztán elég kínos lett az egész. Mi ott ténferegtünk a félig üres lakásban, a derék csehek meg csomagoltak, mintha az életük múlt volna rajta.

Az egyik fickó, egy hosszú hajú, kicsit ápolatlanabb (nevezzük junior logistic managernek), egyszer csak megkérdezte, hogy használhatná a wc-t. Hát hogy a viharba ne. Azt nem mondta előre, hogy előző este Budapest összes Erős Pistáját magába erőltette. Küzdött bent az elemekkel tisztességgel. Negyedórás harc után, kislattyogott a mellékhelységből. Na ezután maradt ott minden wc-s dolog a Pozsonyin. Nem mertünk bemenni utána. A slusszpoén, hogy a másik lakásba is bekérezkedett, és azt is elintézte, ahogy kell. De akkor már nem ért minket felkészületlenül.

Valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy ezidáig minden este idáig a pankraci Arkady-ban kötöttünk ki. Van ezekben a plazakban valami otthonosság. Mindenütt ugyanolyanok, mintha csak otthon lennél valamelyikben. Nem tudom, ez e az oka, de valahogy ott találtuk magunkat mindennap. Ettük a rossz junkfoodot és elvegyültünk az átlag cseh honpolgárok között.
Mondtam Rozinak tegnap, hogy ideje már valami kultúrprogramnak, de esténként olyan fáradtak vagyunk, hogy este 10 körül már alig mozgunk. Ezenkívül ott tornyosulnak a dobozok is, hívogatva, hogy pakolj már be 10 doboz konyhai cuccot, három kis szekrénybe, ami már eleve tele volt. Szóval kihívás az van. Kultúra meg jön majd rövidesen.