Az első eresztés egy kicsit a szívás oldaláról közelítette meg a dalmáciai kiruccanásunkat, a mostani inkább a pozitív eseményekre, tapasztalatokra koncentrál. Már azóta beszédtéma Rozival, hogy milyen egy horvátországi nyaralás, mióta a dolog szóba jött. Rozi fejében ez az egész valami rémséges, rossz balatoni nyaralásként sejlett fel, valószínűleg valamilyen általam nem ismert, korábbi emlék, tapasztalat alapján. Én már jó néhány helyen voltam a horvát tengerparton, de eddig még nagyon randa helyen nem voltam. Sőt a legtöbb esetben, kifejezetten szép, néhány esetben egyenesen gyönyörű helyekre vitt az utam.

Dalmáciában csak egyszer voltam, Dubrovnikban, de csak pár napot egy vállalati csapatépítés alkalmával, ami akkor hihetetlen élmény volt. Az, hogy idén Dalmáciában voltunk nyaralni, csak a véletlen műve volt. Egy hirdetésben láttam meg a szállodát, meg azt hogy közel van Trogirhoz. Megkérdeztem öcsémet, aki nagyobb Horvátország-szakértő, mint én, és azt mondta, menjünk oda, mert nagyon szép hely.

És igen, Trogir az egyik legszebb város, ahol voltam életemben. A fehéres szürke kövekből épült szűk, girbegurba utcácskák, ahol időnként reneszánsz erkélyek tűnnek elő egy-egy ház homlokzatán. Régi, zömök templomok magas harangtornyokkal, sokezer éves történelemmel. És a tenger hegyekkel keretezett háttérként szolgál a nem mindennapi utcaképekhez, adva azt a tipikus déli tengerparti érzést, amit nehéz szavakba önteni, mégis érzi az ember, ha ott van.

 

Trogirt a lányaim is nagyon szerették, akikkel általában heves közelharcot kell vívnom, ha meg szeretnék velük nézni egy várost. Trogirnál az első alkalommal eljártuk a kötelező köröket, nekik nincsen kedvük menni, mit fogunk ott csinálni. Fogunk fagyit enni, na jó akkor talán, meg vacsorázni is jó lenne valamit. Második alkalommal már nem kellett semmit ajánlgatni, szívesen mentek.

Sokat nevettünk, főleg ők Rozival, a végén már mindenen, annyira megfogta őket a város könnyed hangulata. Miközben a borzalmas mini fánkokat majszoltuk, egy ausztrál jacht tulajdonosa: őszhajú, tiszteletre méltó úr pazar vacsoráját fogyasztotta illusztris társaságában, miközben egy teljesen tehetségtelen kislány egy darabot játszott hegedűjén szünet nélkül, annyi hamis hanggal, hogy a halak kivetették magukat a partra a megpróbáltatásoktól.

 

Az egyik nap reggeli után (na jó, fél  12-kor) beültünk az autóba és elindultunk dél felé. Az első állomás Split volt, amiről nem tudtam sokat, csak a neve volt vicces számomra. Split a szállásunktól jó fél óra autózásra volt. A kikötőben több kör után sem sikerült parkolóhelyet találnom, ezért egy kicsit messzebb álltunk meg.

 A kikötőben hatalmas kompok, óceánjárók ringatóztak méltóságteljesen, de miután egy helyen volt a buszpályaudvarral és a vasútállomással, az ilyen helyek mocskos, visszataszító légkörét árasztotta. Kicsit továbbsétálva beértünk Split óvárosába, amit Diokleciánusz palotája ural. A római császár, miután jól megszedte magát, itt akarta kora nyugdíjas éveit tölteni és ehhez felépített az akkori világ legnagyobb építményt, ami 38 ezer nm. Az épület még ma is impozáns. Split igazából a palotát kezdte körbenőni, innen alakult ki a középkor belváros, ami a mostani óváros. A város hangulata hasonló Trogiréhez, viszont hiányzik belőle az a kisvárosi meghittség, ami Trogirban megvan. Split egy több százezres város és ezt az óvárosban is érzi az ember, ettől függetlenül nagyon jó kis hangulata van. Ide kétszer is visszajöttünk, mert első alkalommal a lányok nem hozták magukkal a baseball sapkájukat és Laura egy kicsit rosszul lett a melegtől. Másodszor este jöttünk be vacsorázni utolsó este és enni egy fagyit. A tengerparton este 10 körül pezsgett az élet, mindenütt zenéltek, koncertetek készülődtek, nagybetűs Riviéra-érzés, kezedben egy kenésnyi csokifagyival.

 

A városnéző napunkon a második célállomásunk a híres üdülőhely, Makarska volt, amiről szégyenszemre nem is hallottam korábban, pedig egy nagyon híres üdülőhely. Útban Split és Makarska között, nagyon szép tengerparti teleülések között visz az út, a kedvencünk Omiš volt, ami a hegyekig bevezetett tengeri csatorna köré épült, és olyan nagyúri tengerparti hely hangulatát árasztja.

Amikor közeledtünk Makarska felé, már láttuk, hogy nem semmi helyre érkezünk. A tengerpartról meredeken ívelnek fel a fehér sziklás hegyek, amelyek csúcsai elérik a 1700 métert, olyan érzése van az embernek, mintha a tengerből nőttek volna ki. Utólag megtudtam, hogy reggelente csak a világosságot lehet látni, mert a nap csak 11 után pattan ki a hegyek mögül. A strand, amit találtunk olyan látképet adott, hogy percekig csak álltam és bámultam, mert nem tudtam betelni vele.

 

Maga a város is rendelkezik némi óvárossal, de azért nincsen túl sok épített látnivaló. A kis öblöt, amely köré Makarska épült, végig éttermek, kávézók veszik körbe, ahonnan rálátni a kikötőre, amiben mindenféle motoros hajó és vitorlás horgonyoz. Olyan békesség van, hogy nem látni siető embert. Nagyon jó kis hely. Annyira tetszett, hogy meg is fogadtuk, hogy legközelebb ide jövünk.

 

Rengeteg szép dolgot láttunk, de a legemlékezetesebb számomra az, amikor reggelente leültem az ébredő tengerhez és magamba szívtam a békéjét. Nagyon könnyűnek éreztem magamat utána, még ma is erőt merítek belőle.

Jövő héten utazunk Rozival Madeirára, próbálok napi jelentéseket adni merre jártunk, mit láttunk. Kisebb terjedelemmel, sok képpel, minden nap.